A hulladék-égetés egy konfliktus gerjesztő téma. Bár az energianyerés hulladékból ésszerű megoldásnak tűnik, energetikai szempontból könnyű mellé érveket sorakoztatni, környezeti szempontból több kérdést vet fel. A termikus hasznosítás technológiáival (égetés, pirolízis, elgázosítás) itt most nem foglalkozunk, az meglehetősen speciális szakterület és a kérdés nem elsősorban technológiai. A hulladék és környezet szócikkben tárgyaljuk azt, hogy a hulladékban Földünk elhasznált erőforrásai testesülnek meg, és vándorolnak a szeméttelepekre. A hulladék termikus hasznosításának fő problémája véleményünk szerint az, hogy érdeke a minél több hulladék keletkezése. Egy égetőművet „etetni” kell, ezért a hulladék kialakulásának megelőzésében az égetésre alapuló hulladékgazdálkodás ellenérdekelt, nem úgy, mint a lerakásra alapuló rendszerek.
Az csak egy következő kérdés, hogy mennyire hihetünk a felszerelt szűrők hatásfokában, illetve, hogy az esetleges anyagi érdekek csábítanának-e üzemeltetőket a nem előírásszerű működtetésre. A veszélyes anyagok és üzemek esetében az ilyen „emberi” tényezővel mindig érdemes számolni. Az is tény, hogy a lakosság többsége nem szívesen lakna egy hulladékégető szomszédságában. A környezeti biztonság egyébként relatív fogalom, melyben az idő fontos tényező. Bár egy idő után pl. kiderült, hogy az égetőművek komoly dioxin-kibocsátással működnek, azért ha ezen ismeretek előtt kérdezzük az üzemeltetőket, biztosan azt a választ kaptuk volna, hogy nincs számottevő kockázata a működésnek. Ami ma biztonságos, arról holnap kiderülhet, hogy mégsem. A technológiai veszélyek és az ismereteink tehát versenyt futnak egymással, ezért jobb, ha minél kevésbé ártjuk bele magunkat veszélyes technológiák használatába.
Hozzá kell tegyük ugyanakkor, hogy több EU tagállamban (Belgium, Dánia, Németország, Hollandia, Svédország) a hulladékoknak hozzávetőleg 40-50%-át égetéssel ártalmatlanítják*, tehát nem mondhatjuk, hogy ez a technológia ne volna jelent Európában.

témakör: hulladék