A mulcsolás talajtakarást jelent, általában valamilyen kerti, vagy mezőgazdasági hulladékanyaggal, mint fűnyesedék, fakéreg, szalma, vagy istálló trágya. A talajtakarás a talaj bolygatásának, rendszeres ásásának, gépi megművelésének talajbarát alternatívája. A mulcsolás kertművelési technika.
A mulcsnak számos kedvező hatása van a talajra és a növényekre. A takarás óvja a talajt a nagy fagyoktól és a kiszáradástól, a takart kert lényegesen kevesebb öntözést igényel, nem jelentkezik benne a gépek tömörítő hatása. A mulcs alatt intenzív a talajélet, a talajlakó élőlények „felássák” a talajt. A gyomosodás töredékére esik vissza (a mulcsolt kert a lusta ember kertje), a talaj a mulcs bomlásának eredményeképpen humuszban gazdagodik, javul a szerkezete és helyreáll benne a normális talajélet.
A talajélet a talajban lezajló élettani folyamatok összessége.
A jó állapotú talaj a biológiai sokféleség szempontjából nagyon fontos élettér, hiszen mind tömegét, mind fajgazdagságát tekintve több élőlényt találunk a felszín alatt, mint a felszín felett. A talajban nagy tömegben élnek baktériumok és gombák, valamint sok más élőlény. A talajélet a humuszképződés szempontjából meghatározó, a termő réteget a talaj élő tömege hozza létre.
Amíg egy természetes erdei talajban 30-35 tonna élő anyagot találunk, addig egy szántóföldi talajban mindössze 2-4 tonnát. Ez is mutatja a szántóföldi gazdálkodásnak az élő szervezetekre gyakorolt káros hatását.
A talaj-csúcs angolul ‘peak soil’, utalva a ‘peak oil’ kifejezésre, melynek jelentése, hogy elértük az olajkitermelés csúcsát és ettől a pillanattól kezdve csökkenő olaj-kitermelési hozamokkal kell számolnunk. A talaj csúcs azt jelenti, hogy művelt talajaink termőrétege fokozatosan csökken, lényegesen gyorsabb ütemben, mint ahogyan képes megújulni. A termőréteg eltűnésének okai a talajerózió, valamint a mezőgazdasági művelés egyéb szerkezetromboló és a talajéletet romboló hatása.
A jelenlegi használat mellett várható, hogy termőtalajaink néhány évtizeden belül kimerülnek.
A nagyüzemi mezőgazdaság egyre nagyobb mértékben gépesített, valamint jelentős a vegyszer-felhasználása. A tájat nagyméretű, egynemű, azaz egyfajta növénynek helyt adó táblákban hasznosítja, ún. monokultúrás jelleggel.
Az elmúlt 40 évben a világ termőterületeinek mintegy 30%-a vált terméketlenné az emberi tevékenységnek köszönhetően. Ezen felül egyre több energia felhasználásával állítjuk elő élelmiszereinket – míg 1940-ben egy egység fosszilis energia felhasználásával 2,3 kalória élelmiszer-energiát állítottunk elő, addig ma 10 egység fosszilis energiát használunk 1 élelmiszer-kalória előállításához. Az élelmiszer- termelés energiaigénye tehát a 23-szorosára növekedett. Az Egyesült Államokban például az elfogyasztott fosszilis energia 19%-át az élelmiszer-ágazat használja fel, ezzel második az autós közlekedés után.
A nagyüzemi mezőgazdaságnak többféle környezeti terhe van:
-0 a gépek nagy súlya tömöríti a talajt, ami rontja a talajszerkezetet és a talaj vízgazdálkodását;
-1 a gépi művelés mellett jelentős a vegyszerhasználat, ami mind a talajban, mind az élelmiszerben kimutatható vegyszermaradványokat hagy;
-2 a rendszeres szántás, a talaj bolygatása szintén hozzájárul a talajszerkezet leromlásához, a hosszú idő alatt kialakult termőréteg eltűnéséhez, a talaj- erózióhoz;
-3 a nagytáblás művelés a vizek gyors elvezetését kívánja meg, mivel hatalmas területeken kell ugyanolyan termesztést folytatni. Ez a fajta művelés nem tud alkalmazkodni a helyi domborzati adottságokhoz;
-4 a nagytáblás művelés negatívan hat a helyi mikroklímára, mivel nincsenek olyan táji elemek (erdők, rétek, tavak), melyek képesek volnának megtartani a tájban a vizet, illetve védenének a széltől, kiszáradástól;
-5 a szántóföldi használatban levő területeken a talajban egy hektárra jutó élő tömeg mindössze 2-4 tonna, míg a természetes erdei talajban 30-35 tonna. Az így művelt területeken tehát lényegesen kisebb a talajélet, ami szintén a termőréteg csökkenéséhez és a romló talajszerkezethez járul hozzá;
-6 a nagyüzemi mezőgazdaság által művelt területek alig biztosítanak élőhelyet, ezért ezeken a területeken a felszín felett és a felszín alatt rendkívül alacsony a biológiai sokféleség;
A komposztálás a szerves anyagok természetes bomlásán alapul. A komposztálás folyamatában a szerves eredetű hulladékot külön elhelyezve és megfelelően kezelve elérjük annak humusszá bomlását.
A komposztálás többszörösen is hasznos: csökkenti a lakossági hulladék mennyiségét akár 35%-kal, ráadásul a szemétben nem lesz jellemző a bűzös rothadás, illetve a kész komposzt visszaforgatásával pótoljuk a talajerőt, a talaj termőképességét. A komposztban élénk a talajélet, megtelepszenek benne a giliszták és laza, morzsalékos állaga is ideális kiskerti felhasználásra.
A komposztálódás elindul egy magára hagyott kupacban is, de ha kertünkben rendezett körülmények között szeretnénk tartani, akkor egyszerű komposzt-keretet érdemes készítenünk deszkákból, vagy akár raklapokból.
Néhány fő szabály a komposzt készítéséhez:
-3 vegyszerrel szennyezett szerves anyagot ne tegyünk bele (pl. déli gyümölcsök héja);
-4 a nagyobb darabokat aprítsuk, daraboljuk fel;
-5 időnként fogassuk át, levegőztessük a halmot;
-6 ne hagyjuk kiszáradni (a jó komposzt ideális esetben enyhén nedves tapintású);
-7 rétegesen néha keverjünk bele földet, vagy kész komposztot;
-8 amikor a komposzt halom, vagy annak egy része megérett, termeljük ki, használjuk fel a kertben.
