Napjaink társadalmi-gazdasági berendezkedését környezettudatos körökben szokás eldobó kultúrának is nevezni. Míg régen fő szempont volt a tartósság, ma a kényelem szempontja ír felül mindent. És mi számít kényelmesnek? Kidobni a kukába bármit, amire nincs többet szükségünk. Így indultak világhódító útjukra a műanyag poharak és evőeszközök, az eldobható italos palackok és fémdobozok, sőt, rövid életű használati tárgyaink is. Az eldobó szemléletbe jól illeszkedik a tervezett elavulás, melynek eredményeképpen eszközeink alig javíthatók és garanciaidejük letelte után kevéssel általában a szemétben végzik.
Az eldobó kultúra sok más tendenciával összefügg:
-0 kényelmünket szolgálja, hogy nem kell visszaváltanunk, elmosogatnunk, gondoskodnunk – a kukafedő lehajtásával minden gondunk véget ér;
-1 a marketing megköveteli a szép új, jól nyomtatható csomagolási felületeket, valamint az évente többször változó akciók csomagoláson való feltüntetését – mindezt visszaváltható csomagolással aligha lehetne biztosítani;
-2 az eldobható csomagolással nem jelentkeznek a forgalmazók visszagyűjtési, szállítási-szervezési problémái;
-3 a használati eszközök, gépek esetében tapasztalt viszonylag gyors elhasználódás garantáltan fenntartja a fogyasztás magas szintjét, mivel mindent rendszeresen, újra és újra meg kell vásárolnunk;
-4 az eldobó kultúra a személytelen tömegtermelés nagy barátja, ahol elég, ha valami tetszetős, olcsó és kiszolgálja pillanatnyi igényeinket. Így nem is botránkozunk meg azon, ha hamar a hulladékok közt végzi;
-5 és végül, az olcsó, eldobható árukínálat teszi lehetővé azt, hogy rendszeresen hódoljunk vásárlási mániáknak. Sokkal ritkábban tudnánk vásárolni, ha mindenünk tartós volna – igaz milyen fura lenne?

Közben Földünk erőforrásai lassan elfogynak, óceánjainkon kontinens méretű hulladék- szigetek alakulnak ki, mi pedig mohón vásárolunk tovább.