Napjaink társadalmi-gazdasági berendezkedését környezettudatos körökben szokás eldobó kultúrának is nevezni. Míg régen fő szempont volt a tartósság, ma a kényelem szempontja ír felül mindent. És mi számít kényelmesnek? Kidobni a kukába bármit, amire nincs többet szükségünk. Így indultak világhódító útjukra a műanyag poharak és evőeszközök, az eldobható italos palackok és fémdobozok, sőt, rövid életű használati tárgyaink is. Az eldobó szemléletbe jól illeszkedik a tervezett elavulás, melynek eredményeképpen eszközeink alig javíthatók és garanciaidejük letelte után kevéssel általában a szemétben végzik.
Az eldobó kultúra sok más tendenciával összefügg:
-0 kényelmünket szolgálja, hogy nem kell visszaváltanunk, elmosogatnunk, gondoskodnunk – a kukafedő lehajtásával minden gondunk véget ér;
-1 a marketing megköveteli a szép új, jól nyomtatható csomagolási felületeket, valamint az évente többször változó akciók csomagoláson való feltüntetését – mindezt visszaváltható csomagolással aligha lehetne biztosítani;
-2 az eldobható csomagolással nem jelentkeznek a forgalmazók visszagyűjtési, szállítási-szervezési problémái;
-3 a használati eszközök, gépek esetében tapasztalt viszonylag gyors elhasználódás garantáltan fenntartja a fogyasztás magas szintjét, mivel mindent rendszeresen, újra és újra meg kell vásárolnunk;
-4 az eldobó kultúra a személytelen tömegtermelés nagy barátja, ahol elég, ha valami tetszetős, olcsó és kiszolgálja pillanatnyi igényeinket. Így nem is botránkozunk meg azon, ha hamar a hulladékok közt végzi;
-5 és végül, az olcsó, eldobható árukínálat teszi lehetővé azt, hogy rendszeresen hódoljunk vásárlási mániáknak. Sokkal ritkábban tudnánk vásárolni, ha mindenünk tartós volna – igaz milyen fura lenne?
Közben Földünk erőforrásai lassan elfogynak, óceánjainkon kontinens méretű hulladék- szigetek alakulnak ki, mi pedig mohón vásárolunk tovább.
Az Eurostat 2012. évi jelentéséből jól látható, hogy a tagállamok között számottevő különbségek vannak a hulladékkezelés tekintetében. A különbségek nagyrészt az eltérő technológiai fejlettséggel függnek össze, mert az alacsony lerakási arány általában a magas égetéssel és magas újrahasznosítási aránnyal jár együtt.
Az EU 15-ök között több ország van, melyek a hulladék 40-50%-át égetik, ilyen pl. Belgium, Dánia, Németország, Hollandia, Svédország. Ezekben az országokban a lerakás szinte nem létezik, 0-3% közötti részesedéssel bír, míg a később csatlakozott kelet-közép-európai országokban magas a lerakás aránya (70-90%) és alacsony az égetésé, valamint az újrahasznosításé. Hazánk a két véglet között helyezkedik el, az arányok: lerakás 69%, égetés 10%, újrahasznosítás 18%, komposztálás 4% (kerekített adatok).
A keletkező lakossági hulladékok mennyisége tekintetében a nyugat-európai országok nem állnak jól, átlagosan 600 kg/fő/év mennyiséggel hozzávetőleg másfélszer annyi hulladékot termelnek, mint a később csatlakozott országok.
A hulladék-égetés egy konfliktus gerjesztő téma. Bár az energianyerés hulladékból ésszerű megoldásnak tűnik, energetikai szempontból könnyű mellé érveket sorakoztatni, környezeti szempontból több kérdést vet fel. A termikus hasznosítás technológiáival (égetés, pirolízis, elgázosítás) itt most nem foglalkozunk, az meglehetősen speciális szakterület és a kérdés nem elsősorban technológiai. A hulladék és környezet szócikkben tárgyaljuk azt, hogy a hulladékban Földünk elhasznált erőforrásai testesülnek meg, és vándorolnak a szeméttelepekre. A hulladék termikus hasznosításának fő problémája véleményünk szerint az, hogy érdeke a minél több hulladék keletkezése. Egy égetőművet „etetni” kell, ezért a hulladék kialakulásának megelőzésében az égetésre alapuló hulladékgazdálkodás ellenérdekelt, nem úgy, mint a lerakásra alapuló rendszerek.
Az csak egy következő kérdés, hogy mennyire hihetünk a felszerelt szűrők hatásfokában, illetve, hogy az esetleges anyagi érdekek csábítanának-e üzemeltetőket a nem előírásszerű működtetésre. A veszélyes anyagok és üzemek esetében az ilyen „emberi” tényezővel mindig érdemes számolni. Az is tény, hogy a lakosság többsége nem szívesen lakna egy hulladékégető szomszédságában. A környezeti biztonság egyébként relatív fogalom, melyben az idő fontos tényező. Bár egy idő után pl. kiderült, hogy az égetőművek komoly dioxin-kibocsátással működnek, azért ha ezen ismeretek előtt kérdezzük az üzemeltetőket, biztosan azt a választ kaptuk volna, hogy nincs számottevő kockázata a működésnek. Ami ma biztonságos, arról holnap kiderülhet, hogy mégsem. A technológiai veszélyek és az ismereteink tehát versenyt futnak egymással, ezért jobb, ha minél kevésbé ártjuk bele magunkat veszélyes technológiák használatába.
Hozzá kell tegyük ugyanakkor, hogy több EU tagállamban (Belgium, Dánia, Németország, Hollandia, Svédország) a hulladékoknak hozzávetőleg 40-50%-át égetéssel ártalmatlanítják*, tehát nem mondhatjuk, hogy ez a technológia ne volna jelent Európában.
A hulladékgazdálkodás alábbi fontossági sorrendjét főleg környezeti szempontok adják:
-9 megelőzés, hulladékcsökkentés;
-10 újrahasználat;
-11 újrahasznosítás;
-12 hulladék lerakás;
-13 hulladék-égetés, termikus hasznosítás.
Tehát mindenekelőtt a megelőzés, és csak akkor alkalmazzuk a következő szint megoldásait, ha az előző szint lehetőségeit kimerítettük. Sajnos napjainkban messze nem teszünk meg mindent azért, hogy a hulladékok keletkezését megelőzzük.
A hulladék problémáról legtöbbünknek a szeméthegyek és a zöld felületeken elhagyott, illegálisan lerakott szemét jut eszébe. A hulladékkal ugyanakkor ettől komolyabb problémák is vannak. Mindenféle termék és minden hulladék bizonyos mennyiségű nyersanyagot és energiát testesít meg, aminek a felhasználásával azt elkészítették. Amikor valami hulladékká válik, akkor ezt az anyag- és energia-tartalmat is kidobjuk a termékkel, csomagolással együtt. Ilyen módon Földünk több millió év alatt felhalmozódott erőforrásait lassan, egy egyirányú folyamattal kihordjuk a szeméttelepre, míg a gyártás és szállítás minden szakaszában terheljük környezetünket. A hulladék tehát elpazarolt anyag, energia, pénz és környezetterhelés.
További problémát jelentenek a toxikus és veszélyes hulladékok, melyek nem megfelelő elhelyezés esetén valóban konkrét veszélyt jelentenek az élővilágra, vagy az emberi egészségre.
